A minap megint találkoztam egy "ember-állat hibrid született" jellegű hírrel, amit persze ezrek osztottak meg, annak ellenére, hogy azért az általános iskolai biológiaórákon viszonylag sokat tanítanak az ember szaporodásáról meg a különböző fajokról (nyilván annak is megvan a maga pszichológiája, miért szeretünk ilyen híreket megosztani meg szörnyülködni rajtuk, ám ez egy másik bejegyzés témája...) Néhány évszázaddal ezelőtt azonban a terhességet és a szülést, meg úgy általában a nők testét valami furcsa, titokzatos képződménynek tekintették, és rengeteg olyan dologban hittek, amit ma már egyértelműen elutasítunk... legalábbis, szeretem azt hinni, hogy nem vesszük be az ember-állat románcából született szörnyszülöttek történetét. Nem úgy, mint a 18. századi angol orvosok, akiket sikerült egy parasztasszonynak hónapokon keresztül hülyére venni.

Irány Anglia, egy Surrey melletti kisváros, Godalming, 1726. A 23 éves Mary Toft egyszerű parasztasszony, két szülés után nyáron újra terhes lesz. A szokásoknak megfelelően tovább dolgozik a földeken, annak ellenére, hogy rosszul viseli a terhességet, és el is vetél - állítása szerint azért, mert annyira rácsodálkozott a szántóföldön elé ugró nyúlra. Az elveszített magzat azonban egyáltalán nem emlékeztet emberi gyermekre, sokkal inkább állatszerű. Nyúlszerű. Mary azonnal híres lesz, látogatni kezdik a szomszédok, a falubéliek, és egy idő után egy helyi sebész és szülész, John Howard is felfigyel rá. Először persze ostobaságnak tartja az egészet, de az első nyúlszülést újabbak és újabbak követik, néhány nap eltéréssel (a szerencsétlen állatkák persze nem élnek). Mary elmondja, hogy a terhessége alatt rettenetesen megkívánta a nyúlhúst, emiatt betegedett meg és vetélt el, és azóta sem bírja kiverni a fejéből a nyulakat. Mary a következő hónapok alatt nemcsak nyulakat, nyúl-részeket hoz a világra, de macskadarabokat is... És mindegyikre megvan a magyarázat: az anyai gondolatok teremtő ereje.

Mary Toft

Mary Toft történetére I. György király udvarában is felfigyelnek, sőt maga az uralkodó is érdeklődik a csodálatos szülések iránt, nem is beszélve a királyi ház orvosairól és sebészeiről. Senki nem kételkedik Mary szavában, figyelemmel kísérik minden újabb nyúl világrahozatalát, és a világra hozott maradványokat boldog-boldogtalan nézegeti, vizsgálgatja. A király maga is elküldi az embereit, hogy Maryt megvizsgálják, és minő csoda, az urak érkezése után néhány órával meg is születik néhány újabb nyúl-darab, némi bőr és egy nyúlfej.

A király két orvosa, Nathaniel St. André és Cyriacus Ahlers azonban nem elégszenek meg a sima borzongással, alaposabban megvizsgálják a nyulakat és Maryt is. Egyrészt, nem találnak semmilyen terhességre utaló jelet a nőnél, másrészt, megállapítják, hogy a nyulak a "születésük" előtt lélegeztek és ettek, azt pedig, hogy darabokban jöttek a világra, nem Mary méhének erős összehúzódásai okozták, mint azt állították, hanem valamilyen éles szerszám. Ahlers volt az is, aki megjegyezte, Mary meglehetősen furcsán mozog, combjait és térdeit összeszorítja, mintha meg akarná akadályozni, hogy valami kiessen a szoknyája alól... St. André és Samuel Molyneux, a walesi herceg személyi titkára inkább Ahlers szavahihetőségét vonják kétségbe, nem pedig Mary Toftét.

Maryt végül Londonba viszik, ahol szigorú megfigyelés alatt tartják, és számos neves orvos vizsgálja meg - többek között olyanok is, akik tényleg segítettek jobban megérteni a női anatómiát. Újabb szülésekre azonban nem kerül sor. 1726 végén aztán kiderül, hogy Mary férje, Joshua rendszeresen vásárolt vagy vásárolni próbált kölyöknyulakat, a sógornője, Margaret pedig megpróbált nyulakat csempészni Mary szobájába. Mary először mindet tagad. Órákon keresztül vallatják, fájdalmas orvosi műtétekkel zsarolják, így végül sikerül belőle kiszedni az igazságot. Mary a vetélése után egyszerűen felhelyezett magának néhány állati részt, majd a megfelelő időben világra hozta a nyúlgyermekeket. Már csak egy jól hangzó történetet kellett mellé kitalálni, és némi színészkedéssel el is tudta hitetni a nagytudású orvosokkal, hogy valóban nyulakat szült. Mary természetesen másra hárította a felelősséget, azt állította, hogy valójában az anyósa/férje/sógornője találta ki az egészet.

Maryt csalásért bíróság elé állították és rövid időt börtönben is töltött. Végül visszatért az otthonába, és 1763-ban hunyt el. Keveset tudunk róla. Sokkal érdekesebb azonban, hogy az ügy milyen hatással volt a korabeli kultúrára, az orvosok megítélésére. Mary Toftról és a hiszékeny orvosokról gúnyversek, színdarabok, szatirikus tanulmányok, balladák, humoros metszetek és karikatúrák születtek, a történetet politikai kampányokban is felhasználták. Azt, hogy Toft sikeresen átverte a leghíresebb orvosokat, bizonyítéknak tekintették arra, hogy a valódi tudományos kíváncsiság helyett a pozíciókért és a hírnévért folyó harc határozta meg az udvari méltóságok döntéseit.

Nyilván felmerül a kérdés, miért is vállalta a nyúl-szülő asszony szerepét Mary Toft (függetlenül attól, hogy ő volt-e az értelmi szerző). Általában úgy ábrázolják, mint egy velejéig romlott, pénzéhes, minden szempontból deviáns némbert, aki mindent kész volt elkövetni azért, hogy megszerezze amit akar, még úgy is, hogy szegény, ártatlan, gyanútlan orvosokat becsapja. Lehet, hogy hírnevet és pénzt akart, de a feljegyzések szerint semmilyen anyagi haszna nem származott a családnak az ügyből. Maryt nem tartották különösebben okosnak sem, nem tudott írni-olvasni, a természetét pedig mogorvaként írták le. Nekem az az érzésem, hogy az elveszített baba miatti feldolgozatlan gyász, a traumaként megélt vetélés, a testi és lelki fájdalom áll a tetteinek hátterében. Mary vallomásainak elemzéséből kiderül, hogy a vetélés rendkívül nagy hatással volt rá, élénken él benne, többek között azért, mert úgy érezte, teljesen elveszítette a teste fölött az uralmat. A csalás ráadásul szabályosan veszélyeztette az életét, hiszen (és ezt egyszerűen nem lehet szebben fogalmazni) oszladozó állati részek voltak a testében, akár napokon, heteken keresztül. Visszatérő elem a vallomásaiban a fájdalom és a félelem. Félelem a lelepleződéstől? Vagy attól, hogy szembeszáll mások akaratával, amit rákényszerítettek? 

Ahhoz, hogy jobban megértsük Mary Toft történetét, három dologgal kell tisztában lennünk. Az egyik, hogy a női test, termékenység, a terhesség és a szülés nagyon sokáig szinte teljesen ismeretlen "tudomány" volt az orvosok (vagyis a férfiak) számára. Persze, sejtettek ezt-azt, de inkább tabuként kezelték. Pár száz évvel ezelőtt még meg voltak győződve arról, hogy a méh vándorol a nők szervezetében - sőt néhány évtizede még azért tiltották a nőket a futástól, mert attól féltek, hogy a méh egyszerűen kipottyan a helyéről a nagy fizikai terheléstől (a méh prolapszusa valódi betegség, de nem azért történik, mert valaki testedzést végez) -, és arról is, hogy minden, a szüléssel vagy a megszülető babával kapcsolatos probléma a nő hibája, mert a férfi egy tökéletes kis miniatűr embert "adományoz" a párjának. A szülés körül bábák segédkeztek, orvost nagyjából csak akkor hívtak, ha menthetetlen volt az anya vagy a gyermek. Vagy ha eret kellett vágni, a kivéreztetés volt ugyanis kb. az egyetlen rutinszerű beavatkozás a "terhesgondozás" során, egyébként nem foglalkoztak a terhes nőkkel. Természetesen, ehhez hozzátartozik az is, hogy egyszerűen nem tartották illendőnek, hogy egy férfi orvos túl közel kerüljön a női páciens nemi szerveihez, esetleg meg is lássa azokat. Ha esetleg vizsgálatra, szülésvezetésre került a sor, akkor a nőt szabályosan becsomagolták, eltakarták. Egy 18. századi metszeten például jól látható, hogy a férfi orvos nyaka köré csavarták az ágytakarót (kb. mintha a fodrásznál ülne hajvágásra várva), nehogy véletlenül a páciense szoknyája alá kukkanthasson.

A másik fontos elmélet, babona: a terhesség alatti "bevésődés", vagyis, az anyát érő jó és rossz élmények, gondolatok, álmok egyértelműen meglátszódnak majd a születendő gyermeken vagy a személyiségét befolyásolják. Ezért is kapcsolódott rengeteg tiltás a terhességhez, a magyar néphagyomány szerint az egyik legfontosabb, hogy a kismamától semmit nem szabad megtagadni, mert az a baba elveszítéséhez is vezethet, illetve hogy a várandós kismama semmire ne csodálkozzon rá, ne bámulja meg, mert az közvetlenül hatással lesz a gyerekre (ne nézzen csúnya, nyomorék emberre vagy állatra, ne igyon csorba edényből, mert görbe szájú lesz a gyerek). Még én is megkaptam a terhességem alatt idősebb ismerősöktől, hogy ne egyek epret, mert akkor eper alakú anyajegy lesz a gyereken.

A harmadik tényező, ami miatt Mrs. Toft igazi hírességé vált a maga idejében, hogy az embereket időtlen idők óta lenyűgözik a horrorisztikus történetek, érdeklődéssel vegyes szörnyülködéssel nézzük a tragédiákat, minden apró, mocskos és borzalmas részletről tudni akarunk, megbámuljuk a baleseti helyszínt, katasztrófaturistát játszunk, és lelkesen undorkodunk a pattanáskinyomós videókon. Ez az emberi természet része, nem kell miatta kellemetlenül éreznie magát senkinek, pszichológiailag és evolúciós szempontból is teljesen jól értelmezhető ez az undor, a perverz kíváncsiság. És gondoljunk bele, ha manapság ennek ekkora "piaca" van, milyen népszerű lehetett néhány évszázaddal korábban egy hasonló történet, hiszen akkor ezek az események tényleg kuriózumnak számítottak (többek között mert sokkal lassabban terjedtek a hírek).

Források:

Michael J O'Dowd - Elliot Elias Philipp: The history of obstetrics and gynaecology, 1994.

Piper Crisp Davis: Falling into the rabbit hole: Monstrosity, Modesty and Mary Toft

Karen Harvey: What Mary Toft Felt: Women’s Voices, Pain, Power and the Body

The Curious Case of Mary Toft